Rólam

2017 óta dolgozom művészetterapeutaként, de a művészet és az alkotás már jóval korábban az életem része volt. Fiatalon képzőművésznek készültem, de az élet egy időre más irányba sodort. 

Egy hosszabb útkeresési folyamat után tértem vissza az alkotáshoz, most már nem csak az önkifejezés kedvéért, hanem annak tudatában, hogy az alkotás és a műélvezet során megélt katarzis és flow élmény kulcsot jelenthet magam és mások lelki jóllétének kialakításához és megőrzéséhez.


Művészetterapeutaként leginkább érzékeny, természet- és művészetszerető nőket kísérek, akik számára sokszor túl lelketlennek és durvának tűnik a világ, sokféle kötelezettségük miatt pedig gyakran kiégés közeli állapotba kerülnek. Segítem őket, hogy a mentális földelés révén rátaláljanak magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb énjükre.
Szemléletemet a nyugati tudás mellett a keleti tanok és a természetközeli népek világlátása is formálta és formálja. Örök tanulóként és kreatív emberként szívesen adaptálódom új helyzetekhez, miközben megőrzöm a múltam értékeit is.

Mindig is vonzott a természettel való kapcsolatom elmélyítése, a környezettudatos életmód és az önkéntes egyszerűség, amelyek szintén inspirációt nyújtanak a művészetterápiás gyakorlatomhoz. Ezen az úton
haladva jutottam el a mentális földelés módszeréhez. Vidéken, egy csendes vályogházban élek, de mélyen kötődöm gyerekkorom színhelyéhez, Egerhez is. Egyre jobban érdekelnek a speciálisan nőket érintő kérdések. Úgy látom, a nők “elakadásai” sokszor nem saját mulasztásaikból fakadnak, hanem a férfiaknak kedvező társadalmi berendezkedésünk rendszerszintű hibái miatt következnek be. Amikor nőként ezt megértjük, már az is nagy megkönnyebbülést hoz.

Regényem betekintést nyújt egy fiatal nő spirituális útkeresésébe, amit az anyává válásának kihívásai indítanak el a rendszerváltás környékén.

“A bolygónak nincs szüksége több sikeres emberre. De égető szüksége van több béketeremtőre, gyógyítóra, újjáépítőre, történetmondóra és mindenféle szerető lélekre.”

David W. Orr

TANULMÁNYOK ÉS KÉPZÉSEK 

Felsőfokú tanulmányok:

Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem
• irodalom-nyelvészet szak 3 év
• rajz-vizuális nevelés szak 5 év

Képzések:

• Erőszakmentes kommunikáció (Szentpéteri Julianna)
• Life coaching (Karrieriskola – Joó Zsuzsanna)
• Párkapcsolati coaching (dr. Mészáros Ádám)
• Önismereti tréner képzés (Karrieriskola – Joó Zsuzsanna)
• Katarzisz komplex művészetterápia (Lelki Egészségvédő Alapítvány – Bach Beáta, dr. Antalfai Márta módszere alapján)
• Jungi szemléletű analitikus pszichológia (Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület)
• Art coaching (Indigo Coaching – Sudár Györgyi) 
• Női kör vezető képzés (Miskovics-Kobza Zsuzsanna)
• Ökokör vezető képzés (Tudatos Vásárlók Egyesülete)
• Ökohírnök képzés (Humusz Szövetség) 
• Humánökológia tanfolyam (Takács-Sánta András)
• Művészet- és szocioterápiás közösségépítő képzés (MMSZKE) 

Sikeres feliratkozás.

Köszönöm a feliratkozást!

Hamarosan érkezik az első hírlevél. Kérlek figyeld a spam és promóciós mappákat is és ha bármilyen problémát tapasztalsz, írj a hello@zsuzsannatasi.com e-mail címre.