Bemutatkozás és önismeret versekkel
Sziasztok,
a következő blogbejegyzésekben mindig egy-egy önismereti versemből indulok ki. Ezeket irodalomterápiás szövegeknek tekintem, de úgy gondolom, irodalmi értékük is van.
Általában reggel írom őket, egyfajta meditációként, hogy kapcsolatba lépjek magammal, saját érzéseimmel, gondolataimmal, mielőtt rám zúdulnak a napi teendők.
A gondolataim szeszélyesen bukkannak fel, és próbálom hagyni, hogy ne feltétlenül a hétköznapi logika szerint rendeződjenek. Utána szeretem értelmezni, amit leírtam (nem mindig világos elsőre nekem sem), vagy nem is értelmezni, inkább különféle asszociációkat fűzni az előkerült képekhez, érzésekhez.
Tudom, nagy bizalom kell hozzá, hogy valaki lelki segítőt válasszon magának, és a segítői szakmában nem elégséges bemutatkozás a „papírok” felsorolása. Így a verseket egy másféle, hitelesebb bemutatkozásnak is szánom – bepillantást engednek a belső világomba, és nem feltétlenül csak a jól fésült részeimbe. A segítő szakember is állandóan változik, fejlődik, vele is mindenféle történik. Írok a jelenlegi küzdelmeimről is, meg azokról az akadályokról, amelyeken már sikeresen túl vagyok.
Fontosnak tartom, hogy rendszeresen írjunk folyamatközpontú, eredeti, saját kútfőből származó szövegeket, hogy kapcsolatban maradjunk a saját intuíciónkkal. És olvassunk is ilyeneket, és olvasás közben figyeljük meg a saját érzéseinket, és azt, találunk-e kapcsolódási pontokat a szóban forgó szerzővel és témával.
Ezeket a verseket tehát mind én írtam, szerzői jogvédelem alatt állnak, kérlek, ne másold őket.